Madocsai Eszter:
Súlyos betegek kezelése shiatsuval
A SÚLYOS BETEGEK
A praxisban a súlyos betegek közül azokkal találkozunk, akik nem ágyban fekvők, tehát bár komoly betegségük van, mégis el tudnak jönni a kezelésre. Személyes tapasztalataim a daganatos betegekkel kapcsolatosak, illetve azokkal, akik pl. állandó gyógyszer-szedők, akiknek tehát válságos helyzetben van az egészségük. Az ilyen emberek állapota fizikai szinten bizonytalan, tehát olyan instabil állapot, amelyben a testi funkciók működése "késélen táncol". Ilyenkor kevésen múlik a viszonylagos egyensúly, és könnyen elbizonytalanodunk, hogy a shiatsuval esetleg kárt okozunk, átmeneti rosszabbodást, ami viszont ilyen esetben súlyos következményekkel jár. Előadásomban tehát az ilyen helyzetekben való munkámról szeretnék beszámolni.
A BETEGSÉG
A fizikai létünkhöz kapcsolódó Kí lassú hullám, lassú mozgás. A testi folyamatok ezért általában lassabban változnak, mint a lelkiek-szellemiek. Ez persze viszonylagos, és inkább csak elméleti megközelítés. A gyakorlatban azért fontos, mert a test tehetetlenségéről szól. Ha segíteni akarunk abban, hogy a partnerünk megértse a saját betegségét, akkor ez az információ segítséget jelent.
A betegekkel való kommunikációban azt kell képviselnünk, hogy a fájdalom alapvetően nem rossz, és ha csak így tekintünk rá, elválasztjuk magunkat magunktól. Pedig a fájdalom, a betegség gyakori és fontos élettapasztalat, amit érdemes megérteni.
A tünetek, fájdalmak a testünk jelzései, kiáltások, hogy valami nincs rendben. Vegyük észre, hogy mit mondanak, mit akarnak tanítani. Ideális esetben már akkor észleljük ezeket a jeleket, amikor még nincs nagy baj, és megfelelően tudjuk segíteni a változást. Bízhatunk az öngyógyító erőnkben is, hacsak nem akadályozzuk intenzíven annak működését. Ha már tartós betegségünk van, a gyógymódok alkalmazása mellett gondolkozzunk el azon, hogy mire tanít ez az állapot bennünket, mivel kell szembesülnünk. Soha ne akarjunk gyors gyógyulást, hogy már másnapra elfelejtsük, ami történt, és minden menjen tovább a régi kerékvágásban. Hiszen így a betegség mondanivalója elvész, nem tanultunk belőle.
A betegségek igazi fejlődésünkben segítenek bennünket. A fájdalmak, a rossz közérzet, a szenvedés nem áll szükségszerűen szemben az egészséggel, ha az egészséget nem statikusan, a betegség hiányaként definiáljuk, hanem egy folyamatos egyéni kibontakozásnak tekintjük. Ez a fejlődés szakaszosan megy végbe az ember élete végéig tartó érési periódusok folyamán. Időnként megjelenik benne a fájdalom, a betegség, kialakulnak életkrízisek. Utólag sokszor tudatosan is belátjuk, hogy gazdagodtunk, fejlődtünk általuk. A gyermekbetegségek nagyon szembetűnően példázzák ezt a folyamatot. Minden szülőnek tapasztalata, hogy egy-egy kritikus betegség után a gyermeke "valahogy" érettebb lett. A szenvedés így értelmet nyer, a betegségben átélt idő megtermékenyíti a kibontakozásunkat.
A betegség azzal szembesít, amivel nem akarunk találkozni. A szembesülés a fejlődésünket szolgálja, még akkor is, ha belehalunk.
VESZÉLYEK
Abban mindig biztosak lehetünk, hogy ha a shaitsu szabályai szerint kezelünk, akkor a tumor növekedését, vagy terjedését, azaz áttétek kialakulását nem segítjük elő, ilyen módon kárt nem okozhatunk.
A tumor önmagában jitsu hely, feszültséget jelent. Ha az egészséges energiarendszert egy fénylő, állandóan változó, de egyenletes felületű gömbnek képzeljük el, az ilyen jitsu hely kiemelkedés. Oka az a gyengeség, ami a rendszer feszültségeit nem tudja kiegyenlíteni. Dahlke és Dethlefsen szerint a rákos sejt azt valósítja meg, amit társadalmi szinten a ma élő ember tesz. Mire gondolnak? Az ego agresszivitására, a közösség szempontjainak háttérbe szorulására, a környezet kirablására. A rákos sejt burjánzása a saját, önző érdekeinek térnyerését jelenti az egész lény ellenében. Más hasonlattal élve olyan ez, mint amikor valamelyik zenész egyszer csak a saját dallamát akarja játszani, amivel az egész zenét elrontja.
A kényes egyensúly a tumor esetében azt jelenti, hogy fenntartásához szükség van energiatöbbletre, amit a rendszer valahonnan elvesz. A beavatkozás finom kell hogy legyen, hogy az egyensúly ne hirtelen boruljon fel. Viszonylagos stabil állapotban ezt bátran csinálhatjuk, súlyosabb betegeknél óvatosnak kell lennünk. A kyo pontok intenzív feltöltődése ugyanolyan borulást okozhat, mint a jitsu pontok intenzív lazulása.
TALÁLKOZÁS
A daganatos vagy súlyos betegekkel való találkozás intenzíven igénybe veszi a kezelőt. A személyességet ugyanis nem szabad a dologból kihagyni. Tőlünk idegen mondatokat ne mondjunk, csak ami a saját gondolatunk. Meg kell a kapcsolattal küzdeni, nem lehet kikerülni a kényes kérdéseket sem, például a halállal is kell tudni foglalkozni.
A jelenlét és a lazaság a legfontosabb. Az átjárhatóság: beengedem magam a kapcsolatba, de nem erőlködöm, nincs bennem görcsös segíteni akarás.
Idősek kezelésekor a sokféle baj, testi nyavalya sok gondoskodást kíván. Ezt ne tekintsük szörnyűnek, hiszen az élet kezdetén és a végén sok gondoskodást igényelünk. Ohsawa tételeiben is ez szerepel: valaminek a kezdete és a vége ugyanolyan fontos. A csecsemők gondozása ugyanolyan szép, mint az öregeké.
Mindez a magunkkal való törődésre is igaz, tehát ne keseredjünk el olyankor sem, ha magunkat kell ápolgatni.
MIT NE CSINÁLJUNK
- a strukturális munkát, korrekciót
- impulzív technikákat
- AR tesztet
- erős ringatást
- erős pontnyomást
- konfrontáló mozdulatokat, pl. kézhajlítás, láb kifordítás, nyaknyújtás, bőrön végzett munka, stb.
MIT IGEN
- a kéz és a lábfej ízületeinek kezelése
- meridiánmunka, a két kéz közötti kapcsolattal
- finom ringatások
- nagy érintések
- fókuszálás
- harakezelés
- lassú mozdulatok
A kezeléskor az egészséghez kapcsolódom, támogatást, örömöt, felszabadultságot okozok vele. A paraszimpatikus idegrendszert támogatom, tehát az öngyógyítást, feltöltődést, regenerálódást.
ELSŐ KEZELÉS hanyatt fekvésben
- haraérintés, kapcsolódás a légzéssel
- a pillanatnyi állapot érzékelése egészlegesen: hogyan rajzolnám le?
- a diagnosztikus területek állapota
- a bal kéz aprólékos kezelése lassú mozdulatokkal: egészleges érintés, ölelgetés, a csontok finom kopogtatása, az ízületek mozgatása: csukló, kézközépcsontok, ujjpercek, tenyér: simítás a meridiánvonalak mentén
- a bal lábfej kezelése
- a jobb lábfej
- a jobb kéz
- a fej kezelése: finom emelés, a kezemben tartás, nagy érintések, a nyakon, szemen is, pontnyomások az állkapcson, stb.
- haraérzékelés, egészlegesen mi változott?
- a diagnosztikus területeken mi változott?
MÁSODIK KEZELÉS hason fekvésben
- a paraszimpatikus idegrendszer támogatása: finom ringatások az egész testen nagy mozdulatokkal, utána a kp. csatorna nyitása, elakadások oldása
- meridiánkezelés: végigpásztázom a meridián vonalát (pl. V), egy szakaszt kiválasztok, ami befogadó, ott két pont között megvalósítom a gyógyító teret
 |