Tóth Eszter kiegészítései az ESF megbízásából készített tanulmányhoz

Forrás: http://www.shiatsu-austria.at/einfuehrung/forschung_8.htm 
http://www.shiatsu-austria.at/einfuehrung/forschung_7.htm 

A teljes, 291 oldalas tanulmány angol nyelven itt olvasható. 

A tanulmányról készített hivatalos, 11 oldalas, angol nyelvű összefoglaló itt olvasható. 

A Nemzetközi Shiatsu Iskola honlapján már magyarul is olvasható egy shiatsuval foglalkozó európai szintű tanulmány* eredményeinek összefoglalója. Ehhez az összefoglalóhoz szeretnék a következőkben olvasmányaim alapján kiegészítéssel szolgálni.

1. Fontosnak és érdekesnek tartom azokat a gondolatokat, melyeket a felmérés összefoglaló dokumentumának előszavában találtam, melyet Seamus Connolly, az Európai Shiatsu Szövetség kutatási projektvezetője írt a komplementer és alternatív gyógyítás (CAM), és ezen belül a shiatsu európai helyzetéről:

"Az alternatív gyógyítás Európában egy-két figyelemre méltó kivételtől eltekintve politikai és jogi bizonytalanságok közepette működik. Általában a hivatalos egészségügyi rendszeren kívül található, és csak azok számára elérhető, akik anyagilag megengedhetik maguknak, ill. lehetőségük van a tájékozódásra. Az alternatív gyógyítás alkalmazási köre esetleges és a gyógyítási eljárások közti különbségek nem igazán ismertek. Ezen kívül nyilvánvaló előítélet tapasztalható az alternatív gyógyítással szemben.

1997-ben az Európai Parlament elfogadta a Collins Report**-ot, melyben a shiatsu a nyolc megnevezett tudományág közt szerepelt, s amelynek fő célja, hogy lépéseket tegyenek a komplementer gyógyítás rendszerének szabályozására és az ide vonatkozó kutatásokat erősítsék. Több tagországban történtek kezdeményezések azóta, de egyik sem átfogó jelleggel. A mai napig nincsenek kifejezetten az alternatív gyógyászatra vonatkozó kutatási irányelvek. Az EU FP7 nevű jelenleg futó programja alapokat teremthet ehhez.***

A shiatsu kb. 35 éve létezik hivatásként Európában. Míg Nagy-Britanniában és Írországban a shiatsu szabadon gyakorolható, addig a többi európai országban más alternatív gyógyítási módszerhez hasonlóan megtűrik, de nem ismerik el önálló tudományágként, és nincs integrálva az állami egészségügyi rendszerbe. Ez a bizonytalan helyzet törést eredményezett a shiatsu professzionális fejlődésében és elterjedésében.

Japánban a shiatsu 1952 óta hivatalosan elismert gyógyítási módszer. Európában is népszerű, de mindeddig nem állt rendelkezésre semmilyen objektív felmérés arról, hogy biztonságos-e, ki és miért veszi igénybe, vagy milyen jótékony hatásai vannak. Ezért az Európai Shiatsu Szövetség, melynek tevékenysége mindenek előtt arra irányul, hogy legalizálja a shiatsu gyakorlását egész Európában és támogassa a képzések és a hivatás gyakorlásának magas színvonalát, szükségesnek látta, hogy szakmailag független, objektív bizonyítékokat, válaszokat kapjon ezekre a kérdésekre. A tanulmány eredményei sokatmondóak, mély kulturális szakadékot hidalnak át, és nem meglepő, hogy további kutatásokra ösztönöznek."

2. A 2007 decemberében lezárult felmérésnek volt egy első fázisa, melyet szintén az Európai Shiatsu Szövetség megbízásából végeztek****, és 2001 szeptemberétől 2002 decemberéig tartott. Ennek a fázisnak egyik fő célja az volt, hogy kidolgozzon egy olyan kutatási bázist, melynek alapján aztán Európát átfogó, pontos felméréseket lehet végezni a shiatsu alkalmazásával, hatásaival kapcsolatban, vagyis hogy előkészítse a második fázist.

Ebben az előtanulmányban Németországban (5) és Nagy-Britanniában (9) összesen 14 shiatsu gyógyász vett részt, hat férfi és nyolc nő. Ők összesen 15 shiatsu kezeltet vontak be a felmérésbe, mely módszerében tartalmilag és időben nyitott interjúkon alapult. Az interjúk során a shiatsuval kezelt személyeknél elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy milyen pozitív és negatív tapasztalatokat szereztek a shiatsu kezelésekkel és azok hatásaival kapcsolatban. A shiatsu gyógyászokat pedig arról kérdezték, hogy véleményük szerint melyek azok a körülmények, amelyek egy sikeres kezelést támogatnak, vagy akadályoznak. Az adatokat modern, tudományos analitikus módszerekkel dolgozták fel és értékelték ki. A tanulmányt a Salfordi Egyetem Egészségügyi és Társadalombiztosítási szakának Etikai Bizottsága is jóváhagyta.

A kiértékelés hitelességét további workshopokon egyeztették a résztvevőkkel.

A végleges kiértékelés alapján elkészítették a 2. fázisban használandó kérdőívsorozatot, melyet szintén egyeztettek és finomítottak a résztvevőkkel, ill. egy nemzetközi shiatsu fórumon az egyes országok képviselőivel.

Az első fázis eredményei erőteljesen visszaköszönnek a második fázis eredményeiben, így a következőkben csak egy-egy olyan részt emelnék ki az első fázis összefoglalójából, amik kiegészítik vagy pontosítják a második fázisban leírtakat.

A shiatsu közvetlen, átmeneti, hosszútávú és negatív hatásait viszonylag hosszan ismerteti a tanulmány. Az általános hatásokról a kezeltek többnyire erőteljes érzelmi töltésű szavakkal nyilatkoztak, mint "fantasztikus", "hihetetlen tapasztalat" vagy "valóban lenyűgöző hatás". Ide soroltak fizikai és érzelmi változásokat, melyeket a shiatsu kezelés hívott elő (fájdalmak csökkenése, légzés változása, ellazulás, boldogságérzet, testtudatosság növekedése, kiegyensúlyozottság...).

Az átmeneti hatásokhoz azokat a tapasztalatokat sorolták, amelyek a shiatsu kezelések után azonnal jelentkeztek, és nem feleltek meg a kezeltek elvárásainak, és nem feltétlenül voltak pozitívak (de nem is feltétlenül negatívak), azonban rövid idő után mindig megszűntek. Ilyen hatásokat a tizenöt kezeltből tizenketten jeleztek, többen azt mondták, hogy csak az első kezelés után tapasztalták ezeket, és hatásuk a kezelés után negyed órától másnapig terjedt. Néhányan arról számoltak be, hogy kimerültséget éreztek, fáradékonyak voltak a shiatsu kezelést követően, vagy fájdalmaik voltak. A shiatsu gyógyászokra nézve ez azt jelentheti, hogy érdemes felhívni a kezeltjeik figyelmét arra, hogy bizonyos körülmények között ilyen tapasztalataik lehetnek, és hogy kicsit többet pihenjenek a kezelést követő pár napban.

Ezeket a hatásokat azonban egyik kezelt sem találta olyan kellemetlennek, negatívnak, hogy emiatt abbahagyják a kezeléssorozatot. A shiatsu gyógyászok kezeltjeik felé gyógyulási krízisként, öngyógyító folyamatként értékelték ezeket a hatásokat.

A hosszútávú hatások között  a kezeltek elsősorban azt említették, hogy a tüneteik enyhültek, vagy megszűntek, kiegyensúlyozottabbnak érezték magukat, újszerű testérzékelésük fejlődött ki, érzékenyebbé váltak az energiarendszerükre ható történések irányában, javult a testtartásuk, érzelmi támogatást kaptak a problémáik önálló megoldásához, olyan szellemi és érzelmi tapasztalatokra tettek szert, melyek lehetővé tették számukra, hogy a shiatsut a személyes fejlődésük szolgálatába állítsák. Ezeknek a tapasztalatoknak a hatóidejét nagyban befolyásolták a külső körülmények, pl. munkahelyi történések, a problémáik mélysége és nehézsége. A Shiatsu hatásai a kezeléssorozat előrehaladtával is változtak, hosszantartóbbak, mélyebbek lettek, vagy más módon változtak. Voltak olyan kezeltek is, akik bizonytalanok voltak a shiatsu hatásaival kapcsolatban, és olyan területek, témák is, amelyeknél nehezen lehetett általános változásokat, érzelmi hatásokat megállapítani.

A shiatsu gyógyászok sokféle hosszantartó spirituális, fizikai, energetikai és érzelmi hatást neveztek meg. Legfontosabbnak a kezelt egyensúlyba hozását, a saját központjával való kapcsolat létrehozását és megtartását tartották, mely támogatja a belső békét, az önmegismerést és ezáltal az egészség megtartását. Arra is rámutattak, hogy a hosszútávú hatások leginkább akkor voltak érezhetőek, ha bizonyos fájdalmakat sikerült megszüntetni, ha a kezeléseken kívül tanácsokat is kaptak a kezeltek, ill. ha a kezeltek nyitottak voltak, rugalmas szellemi beállítottsággal rendelkeztek.

A negatív hatások megnevezésénél legtöbben olyan területekről, témákról beszéltek, amelyeknél a shiatsu nem igazán, vagy nem úgy tudott segíteni nekik, ahogy azt remélték. Azok, akik valóban negatív tapasztalatokat gyűjtöttek, fejfájásról, izomfájdalmakról, fáradtságról panaszkodtak, vagy arról számoltak be, hogy egy ideig nem érezték jól magukat. Néhány shiatsu gyógyász úgy nyilatkozott, hogy tulajdonképpen nem léphetnek fel negatív hatások, ha a kezelő harából dolgozik, és sikerül kapcsolatba lépni a kezeltjével, valamint tapasztalatai alapján tudja, milyen erősségű nyomást, mennyi ideig alkalmazzon, hogy elkerülje a későbbi izomfájdalmakat. Hiányzó tapasztalattal előidézhetők negatív hatások. Ugyanakkor ehhez vezethet az a hozzáállás is, ha a shiatsu gyógyász saját elképzeléseihez ragaszkodik, és nem veszi figyelembe a talált helyzetet, vagy ha a kezelés során csak a fizikai síkra koncentrál, esetleg ő maga fáradt.

A shiatsu gyógyászok és a kezeltek is fontosnak tartották a terápia során kettejük közt kialakuló kapcsolatot, bizalmat, ami nagyban elősegítette vagy hátráltatta a kezelések hatékonyságát. A kezeltek általában együttműködést éltek meg a kapcsolatban, aktív szerepet vállaltak a kezelések során (pl. a kezelés megbeszélése), és nagyon kellemesnek tartották, hogy kezeltként fontosnak érezhetik magukat, valaki értük tesz, és nem ők vannak másokért. A shiatsu gyógyászokat pozitívan élték meg, elsősorban azt tartották fontosnak, hogy a kezelők valóban figyelnek rájuk, támogatóak és gondoskodóak.

A shiatsu gyógyászok energetikai és hagyományos terápiás kapcsolatról beszéltek a kezeltjeikkel kapcsolatban. Az energetikai kapcsolat magába foglalta a testi kapcsolatot és az energiamozgásokat, és azt, hogy a tapasztalat növekedésével ezek egyre célzottabbá váltak. A hagyományos terápiás kezelésbe beletartozott egy hallgatólagos megállapodás a kezelő és kezelt között (elvárások, célok egyeztetése stb.); egy minőségi kapcsolat, mely az odafigyelésen, meghallgatáson alapult; a megengedett közelség; tanácsok és  visszajelzések a kezelő részéről, valamint a kezelt bátorítása, hogy hozzátegye a saját részét a kezelés eredményessége érdekében.

A shiatsu gyógyászok a sikerről is elmondták véleményüket a felmérés során. Voltak, akik világos célként tűzték ki a sikert, de semmiképp sem gondolták szükségszerűnek, amit ki kellene/lehetne kényszeríteni. Másoknak nem voltak elvárásaik, és azzal akartak dolgozni, ami "ott, akkor van".

Volt aki meg akarta oldani a kezelt problémáját, volt aki minden kezelést a maga módján eredményesnek tartott, és volt, akinek a hosszútávú cél állt a középpontban. A siker lehetséges mérőegysége is shiatsu gyógyászról shiatsu gyógyászra változott: egyszerű "köszönöm" a kezelés után, a kezelt újra jelentkezett, változások történtek a kezelt harájában, energiarendszerében. A siker a shiatsu gyógyász és a kezelt közti viszonyra is vonatkozott, és ebben mindenek előtt a közös munkára, a kezelt aktív részvételére.

A kezelés sikerét lehetővé tevő körülményeket hat fő csoportba rendezték:

  • belső tartás (a kezelt kész volt-e változni, megpróbálta-e a változást)
  • testi-tudati készség (ellazulás, érintés megengedése, a szabadabb energiák érdekében)
  • nyitottság, reális elvárások, aktív részvétel (felelősségvállalás)
  • lehetőség megfelelő számú kezelésre
  • előzetes tapasztalatok a komplementer és alternatív gyógyítással
  • olyan kezelt, aki több héten keresztül jön, esetleg évekig

Négy olyan tényezőt neveztek meg, amelyek csökkentik a shiatsu áldásos hatását:

  • a kezelt hozzáállása ("változtass egészségessé", képtelenség az elengedésre stb.)
  • az a kezelt, aki nem testtudatos, ill. nem tudja, hogyan reagál a teste a feszültségek esetében
  • az a kezelt, aki nem fogad el tanácsot
  • az a beállítottság, ahogy a kezelt shiatsura jött (ellenállás, nem tud a shiastura ráhangolódni)

A felmérés során mind a kezelteket mind a shiatsu gyógyászokat megkérdezték, miért veszik igénybe, miért csinálják a shiatsut?

A kezeltek számára a shiatsu kezelések olyan helyet/teret biztosítottak, ahol lehetőségük van  a nyugalomra, tehetnek az egészségükért, egyénre szabott kezelést kapnak, hatékonyan foglalkoznak a problémáikkal, kiegyensúlyozottságot élhetnek meg, és kiegészítést találnak az életük más területeihez.

A shiatsu gyógyászok nagyon sokféleképpen értelmezték, mit is jelent számukra a shiatsu. Részben ez arra vonatkozott, hogyan végzik a munkájukat, milyen módon gyakorolják a shiatsut. Mindenkinél központi helyet kapott azonban az a tapasztalat, hogy a shiatsuban a kezekkel az egész testet meg lehet érinteni, össze lehet kapcsolni a testet és szellemet. A shiatsu olyan rendszer, melyet használni és értelmezni tudnak.

A shiatsu gyakorlásával kapcsolatban három témát lehetett elkülöníteni:

  • a kezelések egyéni módja (mindenkinek volt "saját megközelítése", "kis fogásai/trükkjei)
  • a praxis általi fejlődés, kiteljesedés (növekvő tapasztalat, a saját személyiség fejlődése, tanulás), és ennek folyamatos fenntartása
  • tanítói szerep (pl.az érintés minőségének megtanítása).

A tanulmány végén a felmérést végzők a következő ajánlásokat fogalmazták meg ahhoz, hogyan is lehetne hozzáférhetővé és hasznossá tenni a shiatsuval foglalkozók számára a kutatás eredményeit:

1. Az eredményeket mindenképp meg kell ismertetni a shiatsu gyógyászokkal és a kutatókkal, melynek javasolt formái a következők:

  • A kutatócsoport publikációi az írott médiában, előadások a konferenciákon
  • Az eredmények terjesztése az ESF (Nemzetközi Shiatsu Szövetség) és a nemzeti szövetségek  által
  • A kutatást végző egyetemek (esetleg az ESF) honlapján közzé kell tenni a tanulmány összefoglalását
  • Az ESF és a nemzeti szövetségek keressenek további lehetőségeket a kutatási eredmények ismertetésére, mind politikai szinten, mind a shiatsu gyógyászok körében

2. Az ESF és a nemzeti szövetségek gondolják át, mely végleges következtetéseket lehet leszűrni az eredményekből, amelyek hozzájárulnak a képzés és a hivatásgyakorlás professzionalizálásához. Fontos témák lehetnek e tekintetben: a kezeltek lejegyzései a tapasztalataikról, a terápiás kapcsolat és a shiatsu negatív hatásai.

3. Lehetőségeket kellene találni a kutatások folytatásához, mely longitudinális felmérés formájában több országra kiterjedően és több shiatsu kezelt és kezelő bevonásával történne.*****

* 2007 decemberében jelent meg az ESF (Európai Shiatsu Szövetség) megbízásából készített tanulmány, melynek címe: "A shiatsu hatásai és tapasztalatok a shiatsuval: egy Európát átfogó tanulmány". A tanulmány 2005 őszén kezdődött és 3 országot érintett (Spanyolország, Ausztria, Nagy-Britannia). Az eredményekről magyar nyelvű összefoglaló olvasható a Nemzetközi Shiatsu Iskola honlapján.

** Collins Report, Resolution on the status of Non-Conventional Medicine: 1997, Strassburg, Határozat a nem-hagyományos gyógyítás törvényes helyzetéről

*** EU határozat No 1982/2006/EC - Az Európai Közösség hetedik keretprogramja, mely a kutatásra, technológiafejlesztésre és a tevékenységek bemutatására vonatkozik  (2007-2013) Az EU hivatalos lapja: L412:1-41 (2006.12.2006)

**** Salfordi Egyetem (Health Care Practice R&D Unit) végezte; 2 ország részvételével (Németország, Nagy-Britannia)

***** Ennek a törekvésnek az eredménye a felmérés 2. fázisa. Lsd. 1 lábjegyzet

Sokat ülsz? Fáradt a hátad, merev a nyakad?

Támogasd a feltöltődést, lazítást, a megújulást a do-in gyakorlataival!

Töltsd le az eBook sorozatot, és kezdd el használni a do-in-t még ma!

>