Forrás: http://www.schule-fuer-shiatsu.de/frames/ie/frameset_7.htm 
Fordította: Tóth Eszter 

5. Az irányított Kí technikája - Kí-projekció

A belső technikák lehetővé teszik, hogy célzottan használjuk a figyelmünket, és így saját Kí-energiánkat a shiatsuban. Ezek a technikák fontos kiegészítői a testet érintő shiatsu technikáknak, amit külső technikáknak is nevezhetnénk. Hatásuk azon a jelenségen alapszik, hogy a gondolataink a Kí-nek a megnyilvánulási formái. Sőt tovább megyek: a Kí a tudatot követi, ami azt jelenti, hogy a tudatos tudat a Kí-energiánkat tetszőleges helyre tudja irányítani, ahol az hatni tud. A belső technikák  - függetlenül attól, hogy tudatosan vagy tudattalanul alkalmazzuk őket - éppolyan fontosak, mint a külső technikák.

Annak a belső technikának, amit ebben a bekezdésben bemutatok, sok közös vonása van a teljesen szabad Kí-áramlás technikájával.  Megint csak egy nagyon egyszerű figyelemgyakorlatról van szó, amely már az első alkalmazásnál sok meglepő aha-élménnyel szolgálhat. Valódi lényege azonban más szinten van, mely csak kitartó és ellazult gyakorlás során - hasonlóan a csikung gyakorlásához - válik nyilvánvalóvá.

A Kí követi a figyelmet. Másképp mondva: ahova gondolok, odáig ér az energiám tere. Ez a jelenség sok mindennapi tevékenység alapja, amit sikeresen elvégzünk.  A távolkeleti küzdősportokban célzottan gyakorolják és alkalmazzák ezt. Egy jó és hatékony shiatsu egyik alapfeltétele, hogy teljes figyelmünkkel ott legyünk, ahol éppen dolgozunk.

A "Kí-projekció" sokak számára fogalom, főleg azoknak, akik Pauline Sasakinál vagy Cliff Andrewsnál tanultak. Az "irányított Kí technikája" megnevezés számomra jobban - habár körülményesebben - írja le, mi is történik itt pontosan: a gyakorló irányt ad a Kí-jének, hasonlóan egy lézersugárhoz, mely erejét a fénysugarak párhuzamos összpontosításának köszönheti. Egy ilyenfajta összehasonlítás azonban félrevezető lehet, hiszen ennél a technikánál is inkább a tágasság és a tér fókuszálásával való játékról van szó, semmint egy "kemény" technikai gyakorlatról, mely mint a lézersugár, hatását egyoldalúan a koncentrációnak és merev irányultságnak köszönheti.

Kezdő gyakorlat

Jó indítás ebben a játékban a harával való munka. Ez aztán egyidejűleg az energetikai észlelés gyakorlása is. Ehhez először is leülsz sarokülésben a shiatsu-partnered mellé. A siker legfontosabb feltétele, hogy egy biztos és ellazult tartásban vagy, melyben a hara területe jól van és a talajjal is biztos a kapcsolatod. Helyezd rá a tenyeredet a partner harájára. Tartsd ott egyszerűen és nézz bele a belső szemeddel a harájába.
Először talán nem sok látnivalót találsz ott, kis idő múlva aztán a mélyben már nem látszik a hara mindenütt egyformának. Különbségek válnak láthatóvá, talán világosabb és sötétebb helyek, sűrűbb, erőteljesebb vagy ritkább, üresebb struktúrák, minták, és sok más különbség. A hara a legkülönfélébb módokon mutatkozhat meg számunkra - és ez mindig meglepetés.

Kiválasztod a minták egyikét a további munkához. Ez bármelyik lehet a különböző struktúrák közül, amik feltűntek neked. Jó, ha olyat választasz, aminek súlya, jelentősége van, vagy ami különösen megérint, érdekel téged.  Aztán kezdődik a valódi gyakorlat: 
Még egyszer tudatosítsd a saját harádat, melynek középpontja a tan den. Figyelj arra, hogy nyugodtan, lazán ülj és jól érezd magad. Aztán engedd meg a harádban nyugvó figyelemnek, hogy lassan kitáguljon, a hara határain túl fel a mellkasba. Az odáig vezető úton a középső melegítő (fa és föld) ereje beleolvad a mozgásba. A mellkasban együtt rezeg a szív is, ez adja igazán a keletkező érintésnek a megfelelő színezetet.
Aztán tovább tágul: a vállakon át a felkarokba, a könyökökön át az alkarokba, a csuklókon keresztül a kezekbe.  Tulajdonképpen te semmit sem csinálsz, csak ülsz és figyelsz, ahogy mindez megtörténik. Belsődben félrehúzódsz, és teret adsz a hara figyelmességének, mely itt kiterjed.

Aztána mozgás a kezeid határain túlra áramlik, a partnered harájába, a struktúra vagy minőség központjába, amit előtte kiválasztottál. Ezt a központot könnyedén megtalálod, csak oda kell nézned. Ott van, ahol a kiválasztott minőség a legintenzívebben, talán a legégetőbben vagy legvilágosabban megjelenik. Ha mondjuk egy üres helyet választottál, ott van a középpont, ahol legmélyebb az üresség.

Ami fontos: A hara-figyelmességed nem áramlik át a harádból a partner harájába. Hanem odáig tágul ki. Ez fontos különbség: első esetben elveszítesz valamit - talán csak keveset - de elveszítesz. Második esetben viszont erősíted a középpontodat.

Lehet hogy a mellkason, vállakon és karokon átvezető úton a figyelem megtörik. Ez természetes, hisz nehéz és gyakorlat kell hozzá, hogy hosszabb időn keresztül osztatlanul fenntartsuk ezt a figyelmet.  De ez ne zavarjon, hanem egyszerűen építsd fel újra a képzetet a harából indulva.  Ha egy perc alatt 20 alkalommal megtörik, hát akkor 20-szor építed újra, könnyű szívvel és a csikung belső mosolyával.

Felfedezhetsz olyan helyeket a harádból a kezeidbe vezető úton, ahol mindig megtörik a figyelem, ahol nehezen tud továbbmenni. Ilyenkor kiindulhatsz abból, hogy ezek azok a helyek, ahol ilyen vagy olyan módon a Kí áramlását akadályozod a testedben. Ebben az esetben egyszerűen képzeld el nagyon valóságosan, hogy a figyelmed át tud hatolni rajta, belsőleg félreáll, és teret ad a Kí áramlásnak.

Lehetséges, hogy azt fogod tapasztalni, hogy valami miatt nehéz szabaddá tenni az utat, valami eltereli a figyelmed. Ez lehet a testtartásod, vagy nem teljes a nyugalom és higgadtság benned, vagy akár egy gondolat is. Teljesen mindegy mit találsz, gondoskodj róla, hogy változzon a helyzet, hogy nyugodtan el tudd végezni a gyakorlatot.

A Kí hat

Amikor létrejön a harádtól a partneredig vezető út, olyan, mintha a haráddal érintenéd őt. És ez nem csak így tűnik - valóban íly módon érinted. A harád figyelme vagy ereje oly mértékben kitágult, hogy képes vagy ott érinteni. És olyan ellazultan érints, ahogy csak tudsz. Tudd, hol van ennek a struktúrának a központja, légy jelen benne és kínálj fel neki a figyelmeddel tágasságot. Ne próbálj megváltoztatni semmit, mert ez kevésbé hatékony (és megerőltetőbb), mint a tágassággal való érintés.

Ez egy nagyon valóságos energetikai technika, ami hatékony is.  Két hely közti élő, közvetlen kapcsolat pillanatok alatt képes változásokat létrehozni. Ezt úgy fogod észrevenni, hogy a harád figyelme által valószínűleg megváltozik a partnered harájában lévő minta. Lehet, hogy először az általad az érintett minta középpontja tolódik el - ebben az esetben pl. egyszerűen keresel egy új központot. Lehet, hogy eltűnik a minta, vagy jelentősen változik az energetikai minősége. Ha valami egyértelműen megváltozik, a technika beteljesítette feladatát és abbahagyod - kivétel persze, ha tisztán érzed, hogy rögtön újabb változás történik, s ezért jobb még egy kicsit itt maradni.

Ez a technika tehát, a Kí-t irányítani és azzal kezelni, elég egyszerű. Csak kivitelezési szándék kell hozzá, és egy kis fegyelem, hogy fenntartsuk a figyelmet. Ezt a test bármely pontján, majdnem minden esetben lehet alkalmazni, önállóan vagy más shiatsu-technikák támogatására. Nagyon hatékony lehet és tényleges változásokat idézhet elő. Persze semmi esetre sem csodatechnika. Akkor is, ha jól tudod a technikát, erre is érvényes az, ami minden finomabb shiatsu-technikára érvényes: akkor a leghatékonyabbak, ha olyan mozgást támogatunk velük, amik a kezelt személyben végbe szeretnének menni.  Blokádokat okozhat, ha arra akarjuk felhasználni, hogy kezeltünket a "helyes útra" tereljük.

Alkalmazása a shiatsuban

Az itt leírt technika a shiatsuban minden elképzelhető szituációban alkalmazható. Lehetővé teszi számunkra, hogy valóban ott legyünk, ahol dolgozunk, sőt akár ott is, ahová a fizikai kezeink nem érnek el. Támogatja a fizikai munkát, de önállóan is hatékony. Számomra egy hatékony shiatsu alapja az, hogy teljes hara-figyelemmel ott legyek, ahol érintek. Gyakran használom meridiánt nem érintő, helyi shiatsuban pl. ízületi problémáknál.

A meridiánmunkában ez a technika közvetlen kapcsolatot tesz lehetővé a meridiánnal a mélyben, a kezünk alatt; a tágasság, mely a vállakban, karokban és csuklókban keletkezik, lehetővé teszi számodra, hogy felismerd, hogy a hüvelyked, az ujjaid, a könyököd hegye nem csupán testi szövetet érint, hanem egy térbe lép be, amikor a meridiánt érinti. A meridiánok rezgő terek. Érinteni őket annyit jelent, hogy a harád ott van abban a térben, hogy ott vagy.

Természetesen egy shiatsu kezelésben kicsit másképp néz ki a technika alkalmazása, mint fent a harával kapcsolatban leírtam. Először is itt két kézzel dolgozunk, amiknek többnyire eltérő feladatuk van. Gyakorlat kell ahhoz, hogy figyelmünket egyenlő mértékben hagyjuk mindkét karba és kézbe és azon túl is kiterjedni.

Másrészt a technika alkalmazása nehezebb, ha a hüvelykujjunkat használjuk, mint mikor csak tenyérrel dolgozunk. Többnyire azonnal megfeszítjük a vállakat és a csuklókat (és más távolabbi testrészeinket), amint a hüvelykujjunkat kezdjük használni. Mialatt a hüvelykujjal dolgozunk, általában nehezebb belsőleg félreállni, és a hara-tudatosságnak szabad utat engedni. Harmadszor egy shiatsu kezelés során az egyes kapcsolatokban nincs annyi idő, mint az előbbi gyakorlatban a harával. Ha túl sokáig tart a pontban a kapcsolatot felépíteni, akkor megtörhet a kezelés folyamatossága, íve.

Mindenek előtt legfontosabb, hogy megtanuljuk felépíteni a hara-tudatosság ívét egy kezelési szakasz minden pontjában. 
Ehhez először fizikailag gyakorolsz nyomást, majd ehhez társul a hara-figyelem: a harától a mellkason és karokon át oda terjed ki, ahol éppen kezelsz. Később már nem kell minden helyen külön felépíteni ezt a figyelmet, hanem képes leszel hosszabb ideig és sok kapcsolaton keresztül is megtartani.

A továbbá az a legjobb, ha a gyakorlatot először csak a nyugvó kezeden keresztül  végzed. Rögtön mindkét kézzel kezdeni ugyanis kicsit nehezebb, és a nyugvó kéz fontosabb a kettő közül. Ha ez már jól megy, vedd hozzá a másik kezedet is. Hagyj időt magadnak, amíg idáig eljutsz, ez nyugodtan eltarthat pár hétig is (persze nem muszáj).

Kezdetben ez a gyakorlat gyakran "egyirányú utca": még nagyfokú koncentrációra van szükség, hogy a figyelmességet irányítsuk. Szinte már nem marad tér ilyenkor, hogy mást is észrevegyünk. Úgy tűnik ilyenkor, hogy alig marad tér a shiatsu többi fontos és szép oldalára. Így a kezelés nehézkessé válhat, minden csak lassan halad előre, és megszakadhat a kezelés folytonossága.

Azért, hogy ezt elkerüljük, ajánlott, hogy csak 5-10 percig gyakoroljuk ezt a technikát a kezelés közben. Így megakadályozhatod, hogy merevvé válj, hogy szétessen a kezelésed, és hogy elveszítsd a kezelés örömét. Mint minden más gyakorlatnál, itt is segít, ha könnyed tudattal és belső mosollyal végzed.

A jutalom és az ésszerű kerülőút

Aztán nemsokára könnyebb lesz, és a kezdeti fáradozás meghozza gyümölcsét. A hara-tudatossággal érinteni olyan gyorsan ismerőssé válik, mint a többi shiatsu-technika, amit már ismersz. A tested elkezdi megérteni, hogyan is lehet őt a shiatsuban eszközként használni, a csatornák lezárása nélkül. Ez a megértés először talán csak a karokban történik meg, később aztán a többi területen is bekövetkezik, a mellkasban, a medencében vagy a lábakban.

Kifizetődik, hogy olyan sokszor tetted szabaddá az utat a hara-tudatosságod számára a mellkason és végig a nehezebb helyeken, vállakon, karokon, csuklókon és hüvelyken keresztül. Ha már odáig jutottál, hogy "sztereóban", mindkét kezeddel tudsz ily módon shiatsut adni, újszerű tágasság és könnyedség jellemezheti a munkádat. Egyrészt lehetővé válik egy intenzívebb kapcsolat, másrészt bizonyos rálátásod lesz a helyre, amit megérintesz.

A rálátás, távolság fontos, mert többek között megkönnyíti, hogy lásd az energetikai mintákat és célirányosan érintsd őket. Lehetővé teszi, hogy megtartsd a kezelés során a rálátást, hogy megbecsüld az éppen kezelt hely jelentőségét az egészhez képest, és hogy más testrészeken végbemenő fontos változásokat észrevegyél. És a távolság téged is véd - éppúgy mint a közelség.

Sőt, még ennél is több: Kezded magadat másképp tapasztalni a testedben és az energetikai térben. Hogy mi lesz ez pontosan, azt nehéz megmondani, főleg azért mert valószínűleg mindenki másképp éli meg és másképp jellemezné. Könnyedséggel, tágassággal és talán stabilitással van kapcsolatban, és a Kí megértése felé vezető utat egyengeti. Ez korábban, pár hónap alatt is megtörténhet, de néhány évig is eltarthat, és nem hátrányos, ha később következik be.

Felmerülhet a kérdés, hogy nem lehetséges-e a hara-tudatossággal ott érinteni, ahol szeretnénk, és hogy a mellkason, vállakon, karokon vezető kerülőút tényleg szükséges-e? Sok fáradtságot megspórolna.

A válasz igen, lehetséges. Ez azonban - főleg kezdetben - nem olyan hatékony. És ami a legfontosabb, kimaradna a szív az ilyenfajta érintésből. A mellkason át vezető "kerülőút" miatt nem csak harából dolgozik a shiatsu gyógyász, hanem aktív szerepet ad a hármas melegítőnek és a szívnek is. Az erő és a kapcsolat az egész emberből árad. Ez egy teljesen más találkozás, sokkal élettelibb és épp ezért hatékonyabb.

Van egy másik oka is, amiért megéri megtenni ezt a "kitérőt". Sokaknak az jelenti az egyik legnagyobb kihívást a shiatsuban, hogy nyitott vállakkal és karokkal dolgozzon. "Nyitott vállak, nem feszített, de nem is nagyon behajlított karok, laza csuklók, nyitott hüvelykujj" stb. gyakran ilyen és hasonló útmutatásokat adnak a shiatsu tanárok.  Az irányított Kí technikájánál mindez megvalósul: a nyitott állapot önmagától, mintegy melléktermékként valósul meg, ha a figyelmesség ívét létrehozom.

Akkor is ha csak azt képzelem el, hogy kizárólag a harából, a kerülő nélkül megy a figyelem a kezelés helyéig, előfordulhat, hogy az irányított Kí technikája csak mentálisan, de a testben nem jön létre. A test és vele a központja, a hara kezdetben valószínűleg még nem képes felvenni és hatékonyan kivitelezni a mentálisan keletkező impulzust. A mellkason, vállakon és karokon át vezető kitérő azonban bevonja a testet a gyakorlatba, és lehetőséget ad neki, hogy megtanulja, hogyan működjön "nyitott állapotban" és megakadályozza, hogy a gyakorlat csupán mentálisan valósuljon meg. Ha a technika csupán mentális kontrollra épül, hosszabb távon olyan tendencia jelenik meg (elsősorban azoknál akik erre amúgy is hajlamosak), hogy a shiatsu gyógyász Kí-je túl janggá, vagyis túl gyorssá és forróvá válik.

A későbbiekben aztán, több tapasztalattal lehetővé válik, hogy a test figyelmességét közvetlenül az alkarokba, csuklókba, kezekbe és a hüvelykujjba majd onnan az érintés helyéhez terjesszük ki. És még később, még több tapasztalattal lehet, hogy valamikor ésszerűvé válik, hogy a hara és a szív figyelmességével közvetlenül érintsünk.

(Vége)

Sokat ülsz? Fáradt a hátad, merev a nyakad?

Támogasd a feltöltődést, lazítást, a megújulást a do-in gyakorlataival!

Töltsd le az eBook sorozatot, és kezdd el használni a do-in-t még ma!

>