Dr. Eduard Tripp: A légzés szerepe a shiatsu kezelésben I. rész

A szerző shiatsu-képzés vezető, pszichoterapeuta és supervisor Ausztriában

Forrás: Shiatsu Journal 86/2016
Fordította: Vass Éva


Általában, ahogy én a különböző stílusokat Ausztriában, ill. határon túl is ismerem, a shiatsu kezelések során csak ritkán dolgozunk közvetlenül a légzéssel. Csak közvetett módon, a tüdő rendszerének kezelése, vagy a kezelés közben automatikusan beálló ellazított nyugalmi állapot, ad lehetőséget a légzésnek arra, hogy a tudattól függetlenül áramoljon, és egy megfelelő ritmusra találjon. A légzést úgy kell elképzelni, mint egy hullámot egy tengerparton: egyik hullám átgördül a másikon, legyőzi azt, majd visszavonul. Ez ismétlődik egy folyamatos áramlásban. A hullámot egy gyengéd erő hordozza, mely egyrészt a sajátja, másrészt a tenger ereje. Egy láthatatlan erő formálja, és amíg formálódik, annak az erőnek a látható formájává válik, melynek keletkezését köszönheti. A hullám élete rövid, mert néhány pillanat alatt eléri ereje teljét, majd felborul, feloszlik és ismét az óceán részévé válik, ahonnan érkezett. Majd ez az erő újra felépíti a következő hullámot. Ebben az örökös körforgásban keletkeznek a hullámok a tengerből. És mindig, amikor egy hullám összeesik, már gördül is rá a következő. Mindez teljesen természetesen, erőfeszítés nélkül, magától értetődően történik. A ritmus az, ami a légzést strukturálja, és annak erejét adja, mint ahogy a ritmusból nyerik az erejüket a hullámok is.

A külső ingerek (pl. fájdalom, hideg, hőség), az erős érzelmek (pl. félelem, harag), a testi erőfeszítések gátolhatják, vagy stimulálhatják a légzést, úgy, ahogy egy tavon vagy tengeren hánykolódó csónak az általa keltett szabálytalan, kaotikus vízmozgások által megtöri, feloldja a hullámokat. Végül egy hosszabb vagy rövidebb átmeneti időszak után ismét szabályossá és ritmikussá válik a hullámok mozgása.

Ritmusok

A hagyományos kínai orvoslás (HKO) sokféle ritmust ismer, melyek meghatározzák az életünket. A leginkább ismert ritmikus történés az energia körforgása, a kí áramlása a meridiánokban. A szervezet létfontosságú energiákkal történő ellátásának, és az életfolyamatok alakulásának alapvető megértése, csak kb. 2000 évvel később került bele a nyugati orvoslásba.

Szervezetünk működését - a modernkori kronobiológia megállapításai szerint, melyek az 1950-es években még vitatottak voltak - ritmusok sokaságai határozzák meg, közel azonos időközönként visszatérő hasonló állapotok és történések. Amíg élünk, ezred másodpercenkénti ritmusok hatnak ránk, pl. az idegrendszerünk pulzálása, vagy az ébrenlét-alvás állapota, az évszakok váltakozása.

A magas frekvenciájú ritmusok nincsenek közvetlen összefüggésben a környezetünk ciklikus folyamataival, az alacsony frekvenciájú ritmusok azonban egybeesnek ezekkel, pl. napszakok, vagy évszakok. (1)  A cirkadián ritmusok, melyek általában a napi ritmusnak felelnek meg, minden élőlény esetében bizonyítottak. Biológiai felépítésünkhöz tartoznak, periodikusan visszatérő folyamatokon alapulnak, és magából a szervezetünkből erednek. A szervezet minden szövete és funkciója - ahogy ma tudjuk, és ahogy azt a régi kínaiak is tudták - 24 órás ritmusban, rendszeresen változtatja állapotát. A szervezet egyes ritmusai egymás mellett nem kapcsolat nélkül hullámzanak, hanem sokkal inkább úgy viselkednek, mint egy zenekar zenészei, akik egymásra figyelve játszanak hangszereiken. (2) A szervezetünk sokféle rendszerének harmonikus együtt "hullámzását" a HKO az energia szabad áramlásaként írja le.

Légzés

A légzés egy ritmus, mely a hagyományos kínai orvoslásban, valamint a shiatsu-ban a legkevésbé hangsúlyos. Eredeti értelemben, sok tekintetben azonos a kí-vel. A légzés az élet. Régen a légzés volt a legfontosabb kritérium ahhoz, hogy megállapítsák, egy ember él-e. A keresztény teremtés mítosza szerint az isteni lélegzéstől éled fel az anyag, de a taoista mesterek szerint is az élet titka az, hogy a Yang-erők a Yin-anyaggal összekapcsolódnak, illetve azokon bizonyos mértékben át is hatolnak: a Szív tüze lefelé süllyed és a Vese vizét felfelé párologtatja. Így tehát mindkét ellentétes erő kölcsönösen támogatja az életfolyamatok kölcsönhatását. Percenként 7-15-ször lélegzünk nyugalmi állapotban. A légzés egy meghatározhatatlan, de egyszerre mindent meghatározó és mindent átható ritmus: az élet ritmusa. Egyúttal a légzés egy közvetítő is a tudatos és a tudattalan, valamint a testi és a lelki-szellemi jelenségek között, egy szerep, mellyel a légzést ősidők óta felruházták. A görögök például a lélek helyét a rekeszizom területére helyezték. Már az ősi ázsiai kultúrákban is - Indiában és Kínában - a légzést az emberi lét minden szintjével kapcsolatba hozták. A modern orvoslás is osztja azt a nézetet, miszerint a légzés más emberi funkcióknál sokkal intenzívebben kapcsolódik össze egyéb szintekkel és területekkel. A formatio reticularisban - mely az agytörzs mélyében egy komplexen behálózott agyi terület - a testben és az agyban keletkező összes információ összetart. Mindegy, hogy kívülről vagy belülről érkezik ez az információ, a légzést megváltoztatja. A légzés közvetlenül és érzékenyen reagál fizikai és a pszichikai változásokra, a központi idegrendszer szintjén befolyásolja az ember tudatossági folyamatait, érzékeléseit és érzéseit.  A légzés az autonóm életvitelünkbe mélyen beágyazott túlélési funkció, mely bár folyamatos és akaratlan, mégis az egyetlen autonóm testi funkció, mely tudatosan is irányítható. Az a tény, hogy a légzésünket kontrollálni tudjuk, mélyen kihat az életünkre: a légzés egy elsődleges mechanizmus, mellyel már csecsemőkorban megtanuljuk az érzéseinket kontrollálni, és az életünket saját magunk felelősen irányítani. Gyakran tehetetlenek vagyunk a ránk befolyást gyakorló érzések és érzékelések tekintetében, a légzés kontrollálásának képessége azonban egy tudatosan irányítható eszközt ad a kezünkbe, mellyel meghatározhatjuk azt a folyamatot, hogy az érzéseket beengedjük vagy blokkoljuk. Mint ahogy a szúfik is mondták: "Ha a légzésedet kontrollálni tudod, akkor az életedet is kontrollálod."

A légzés áthatja az összes életfolyamatot, ezáltal befolyásolja a meridián-keringést, szállítja, vagy akadályozza az energia áramlását. Így ha a légzéssel dolgozunk, az emberi test minden szintjét és területét elérjük, és megérintjük.

A tapasztalatok megnyilvánulnak a testben

Alapvető genetikai felépítéssel és abban rejlő egyéni potenciállal születünk. Hogy ebből a potenciálból mit használunk, az sorsunktól és azoktól a tapasztalatoktól függ, melyekre életünk során szert teszünk. Ezek a tapasztalatok megszilárdulnak, és egyrészt a jellemünkben, másrészt a testünkben tovább élnek. A test és a lélek minden korábban megélt élmény "funkcionális összege". A testünk az izomtónusunkon, a feszültségünkön, a tartásunkon, a mozgásunkon és a vitalitásunkon keresztül mesél életünk összes emocionális történéséről és a legmélyebb érzéseinkről. Megmutatja karakterünket és személyiségünket, mivel testtartásunk és mozgáskultúránk izom- és kötőszöveti mintaként rögzül, mely ettől kezdve meghatározza az életmódunkat.

Fontos, hogy amikor egy testtel dolgozunk, egy embert fizikailag megérintünk, akkor a maga teljességében érintjük őt, és ezáltal érzéseivel és a gondolataival is kapcsolatba lépünk. Ha az izomzaton vagy a kötőszöveti hártyákon (fascia) dolgozunk - megfelelő tudást és felkészültséget feltételezve - akkor a fasciális hálón keresztül beavatkozunk a testbe, hogy az egyes testrészek egymáshoz való kapcsolatát megváltoztassuk. Egy emberi test struktúráján történő munkavégzés egyben egy energetikai és lelki blokkon történő munkát is jelent, melyek a mi életerőnket és spontaneitásunkat is csökkenti. Ez aktiválható és megváltoztatható belülről stimulált saját légzéssel, külső érintésekkel és masszázzsal, hogy ismét jó testi, energetikai és tudati (flow) állapotba kerüljünk. Ida Rolf szerint: "Ha a test elkezd úgy működni, ami megfelel az ő természetének, áthatja az életerő. Ha ez az állapot bekövetkezik, beindul a spontán öngyógyulás."

Légzés

Élettanilag a légzés a levegő áramlását jelenti a szájon vagy orron át a tüdőbe, ahol egy gázcsere folyamat megy végbe. Oxigénfelvétel történik a vérbe és szén-dioxid leadás a vérből a levegőbe. Hogy ezt egyszerűen el tudjuk képzelni, Frank Deman egy képi összehasonlítást tett: képzeljünk el egy kis gumilabdát, amin egy kis lyuk van. Kézzel könnyedén összenyomjuk ezt a labdát, így a labda belsejében lévő levegő a lyukon kiáramlik. Ha a labdát ezután elengedjük, ismét kitágul, és újra felveszi eredeti alakját. Ehhez hasonlóan működik a lélegzés: törzsünket testi kötőszöveti hártyák burkolják, melybe sima, erős izmok ágyazódtak be. Ezeknek aktív izomfeszültségük van, és ezáltal összetartják törzsünket. Ha a törzs térfogata belégzésékor megváltozik, az csak azért lehetséges, mert ezek az izmok ezt megengedik, és rugalmasan idomulnak ehhez a térfogatváltozáshoz. Az izmoknak és a hártyás kötőszöveteknek könnyedén meg kell tudniuk nyúlni, és ezzel meg tud valósulni a belégzés. A szabadon áramló belégzést kísérő mozgás gyengéden megnyújtja az izmokat - amennyiben nincs valamilyen feszültség vagy blokk a szervezetben -, majd a kilélegzés áramlása következik. A légzés hullámzása így szétterjed az egész testre.

Belégzés akkor történik, ha nincs semmilyen akadály, és az izomzat magától követi ezt az áramlást a törzsben. Nem levegőt szerzünk, hanem a levegő áramlik belénk, és az egész test rugalmas mozgása felel elsődlegesen a lélegzés mennyiségéért és a mélységéért.

A légzésközpont garantálja, hogy az izmaink még szélsőséges testi vagy lelki terhelés alatt is (pl. alvás vagy kóma) biztosítsák a légzéshez szükséges mozgást. A légzés szabályozása szempontjából mindenek előtt az oxigén- és széndioxid-tartalomnak van jelentősége.

A légzés formái

A hasi és a mellkasi légzés között csak anatómiai szempontból teszünk különbséget. A has mozgása azért következik be, mert a belélegzett levegő által a hasi szervek kitérnek a mélyre süllyedő rekeszizom és a megváltozott térfogatú mellkas elől.  A test hátoldalán lévő csontos csigolyatestek miatt sokkal könnyebb az elülső irányba történő tágulás, így belégzéskor normál esetben a has enyhe kifelé történő domborodása figyelhető meg. Ráadásul még a hasi izmok is részt vesznek a kilégzésben. Ezek segítenek a tüdőből kipréselni a levegőt.

Belégzéskor a hátgerinc meghosszabbodik felfelé, így a levegővételt (a test megfelelő rugalmassága esetén) mindig látni és érezni kellene a háton, ilyenkor a test elülső oldala a szeméremcsonttól a kulcs- csontig kidomborodik. Légzéskor az egész törzs minden irányban egyenletesen megnyúlik. Hanyattfekvésben maga a medence is együtt mozog a légzés ritmusában, a lábak belégzéskor könnyedén kifelé, kilégzéskor pedig ismét befelé forognak. Hasi légzéskor a belégzés a rekeszizom összehúzódása által történik, ezáltal a mellkas terében az alulnyomás erősödik. Az alulnyomás következtében a tüdő kitágul, és a levegőt beszívjuk. A kilégzés ellenkezőleg - a rekeszizom ellazulásával - történik.  A tüdő összehúzódik, és a levegő kipréselődik. A kilégzést tudatosan a hasi izmok megfeszítésével támogathatjuk.

A légzésnek ez a formája öntudatlanul a test ellazult állapotában - elsősorban alvás közben - valósul meg. A hasi légzést énekesek, fúvós hangszeren játszó zenészek, valamint egyes ázsiai harcművészek alkalmazzák tudatosan. Azáltal, hogy a légzésnek ebben a formájában a légző izmok csak kevéssé aktívak, kevesebb energiát használunk fel, mint a mellkasi légzés esetében. Emellett még a vérnyomás is lecsökken, és az emésztést is stimuláljuk azáltal, hogy a hasi szerveket masszírozzuk.

A mellkasi légzés a mellkas tágulása és a bordaközi izmok segítségével történő bordaemelkedés révén jön létre, amely a vészhelyzetek és a félelem leküzdését szolgálja. A mellkasi légzés segítségével a szervezet rövid idő alatt nagy mennyiségű oxigénhez tud jutni. Eközben a légzés - a rekeszizom helyett - a váll és a mellkas térségében lévő, légzést segítő izomzatot veszi igénybe. A hasfal megfeszítésével egyidejűleg a belső szervek védelmet kapnak.
Sok ember számára a mellkasi légzés a megszokott mindennapi légzésforma, mely tipikus torok- és nyaktájéki feszültséget okoz. Jellemző a mellkasi légzésre a kilégzéskor történő megfeszítés. Mivel mellkasi légzéskor általában stresszes állapotban vagyunk, így ebben a szituációban a kilégzést a szimpatikus idegrendszer irányítja. Az ellazulásért felelős paraszimpatikus idegrendszer ebben a légzésformában nem működik közre. A hasi és mellkasi légzés összekapcsolását teljes légzésnek nevezzük. A teljes légzés egyszerre erőteljes és oldott. Belégzéskor a szabályos mozgás a levegő egész terét feltölti lentről fölfelé, majd kilégzéskor teljesen kiüríti azt. A levegővétel tehát nyitás az új felé és egyben egy ellazulás, kikapcsolódás.

Légzési minta

Már gyermekkorunkban ki vagyunk téve különféle befolyásoknak és tapasztalásoknak, melyek folyamatosan változtatnak bennünket. A félelmek, az elhagyatottság érzés és más érzelmek, melyeket nem sikerült teljes mértékben feldolgoznunk, védekező mechanizmusokhoz és olyan viselkedési sablonokhoz vezetnek, melyek befolyásolják életünket, és tartósan nyomás alatt tartanak bennünket. Ehhez jön életünk folyamán a munkahelyi stressz, valamint a családi és baráti körünkből felénk áramló különféle érzelemáradat, melyek megterhelnek bennünket. Ezekkel a tapasztalatokkal együtt változik a légzésünk is, a mellkas beszűkül, a kilégzés nehézzé válik. Sokszor alig kapunk levegőt. Feszültségekhez, megfeszült tartáshoz, pszichoszomatikus panaszokhoz, sőt betegségekhez vezet.  Ezeken a problémákon csak légzéssel már nem lehet segíteni.  Az életminták a testben megszilárdulnak és létrehozzák az ennek megfelelő légzést.

Egész más történik, ha örülünk és nevetünk.  Légzésünk felszabadul és kitágul. Légzésünk reagál az életünk minden mozgására. Az akadályoztatott légzés ezért mindig egyértelmű jele annak, hogy egy ember életfunkcióiban zavar keletkezett, ezzel összefüggésben pedig az életerő, a kí áramlásában. Az ellentétek, mint a be és a ki, az üres és a tele, az aktív és a passzív, a jelen és a múlt közötti légzésritmus a "nagy ritmus" képmása, mely minden életfolyamatunk alapjául szolgál. Légzési módunk azt mutatja, milyen biztosan létezünk a testünkben, állunk a földön, és milyen mértékben vagyunk készek arra, hogy befogadjuk mindazt, ami a légzéssel, az élettel megtalál bennünket.

Miénk a választás lehetősége: vagy odaadóan nyitunk az élet áramlása felé, melyben be- és kilégzésünknek szabad utat nyitunk, vagy bekorlátozzuk a lehetőségeinket és megelégszünk a minimális életenergiával. Idővel ezek a korlátok megszilárdulnak, és arcról megállapítható, hogy "befagyott" légzési mintáról beszélünk, mely a testen végzett kezelés szemszögéből két alapvető irányt mutat: "blokk a kilégzés állapotában" és "blokk a belégzés állapotában".

Fizikai értelemben a légzés az aktivitás és a passzivitás, valamint a passzivitás és az aktivitás folyamatos váltakozása. Belégzéskor kifelé nyitunk és magunkba szívjuk a világot. Kilégzéskor ellenkezőleg, azaz elengedjük mindazt, ami bennünk van, és rábízzuk magunkat a világra. A zavart légzés gyanakvás, bizalmatlanság mindazzal szemben, ami kívülről jön. Összegezve tehát a zavart légzés félelmet jelent attól, hogy átadjuk magunkat a világnak, megbízzunk az emberekben.

Leegyszerűsítve, az első típust, azaz a "kilégzéses állapotot" gyakran "tüdő-depressziónak", vagy "no-future (jövő nélküli)-magatartásnak" hívjuk, míg a második típust, azaz a "belégzéses állapotot" "Pseudo (ál)-optimistának", aki nem tudja magát elengedni. Mindkettő típus olyan, akik nem tudják a légzésük lehetőségeit kihasználni, és életük ezáltal egy bekorlátozott, de szubjektív, (többnyire) biztosnak megélt pályán fut.

Folytatás a 87. lapszámban.

(1) Példák: Az idegi impulzusok ezred másodperces ritmusban, a szívverés, a légzés és a vérnyomás másodperces ritmusban, a periférikus vérkeringés percenkénti ritmusban, az alvási stádiumok, a hormon mirigyek ultradián ritmusban (egy, vagy több órás ütemben), az ébrenlét-alvás, a sejtosztódás, az anyagcsere, a hormonháztartás és a testhőmérséklet pedig cirkadián ritmusban (circa kb. ez a nap) működnek.

(2)Emellett az is érvényes, hogy az emberi szervezet annál egészségesebb, minél gyakrabban váltakoznak benne egymáshoz képest ezek a vitális, testi ritmusok.

 

 
Megosztom
 
Az iskola
Képzésnaptár
Képgalériák
Videofilmek
Jelentkezz most!
Rólunk írták
Gyakori kérdések
 

Masszázsképzések óraszámai
Kattintson a nagyobb méretért!

 

Nemzetközi Shiatsu Iskola | 1111 Budapest, XI. ker. Budafoki u. 9-11. I. em. 2. Tel.: +36-70-947-4012  |  info@shiatsu.hu

Impresszum | Sitemap | Jogi információk