Demeter Péter:
Buddha, mint terapeuta

(Egyrészt előadói tapasztalatlanságom, másrészt a résztvevők nagyszámú értékes hozzászólásai és kérdései okán, az ünnepi hétvégén sajnos nem hangzott el teljes egészében a tervezett program. Itt az eredetileg tervezett előadás anyagát kissé átdolgozva közlöm.)

Az olvasás és a gondolkodás sosem érhet fel a gyakorlati tapasztalattal.

A shiatsuhoz leginkább a taoizmust kapcsoljuk, mint filozófiai hátteret. Ez a kínai orvoslással való kapcsolat okán teljesen helytálló, ugyanakkor a shiatsu hozzáállásában van néhány momentum, ami egyértelműen nem a kínai gyógyászat szemléletét tükrözi. Ugyanakkor zen shiatsuról beszélünk, ami arra késztetett, hogy megvizsgáljam, hol kapcsolódik praxisunk a buddhizmushoz, és miben támogathat minket a meditáció. Mivel a buddhizmus napjainkra nagyon szerteágazó iskolák és tanítások hálójává nőtt, jobbnak láttam, ha Buddha eredeti tanításai tükrében vizsgálódok (tekintettel arra is, hogy a zen az az irányzat, amelyik talán a legközelebb maradt az eredeti tanításokhoz).

Először vizsgáljuk meg, hogy ki is volt Buddha.

Buddháról általános a kép, hogy ő a buddhizmus vallás megalapítója. Tanításaiból ugyanakkor hiányzik két olyan momentum, ami nagyon fontos szerepet tölt be az összes többi vallás esetében. Nem várt el tanítványaitól semmilyen hitet, és nem beszélt istenről, istenekről. Tanítását Dhammának, Törvénynek nevezte, és hangsúlyozta, hogy ez nem az ő törvénye, hanem a természet törvénye. A természet törvénye pedig nem vonatkozhat kizárólag egy vallási felekezet vagy szekta tagjaira, hanem mindenki előtt nyitott kell hogy legyen, mivel mindenkire ugyanúgy hat. (Ennek megfelelően a Buddha által tanított gyakorlati módszerek sem hordoznak magukon szektariánus jegyeket.)

Filozófusként sem tételezhetjük, hiszen alapvetően a gyakorlati megtapasztalásról tanított, nem pedig elméleti teóriákról vagy gondolkodásról. Három területen tanított: az erkölcsös élet (síla) mellett az elmélyedésről, összpontosításról (szamádhi) és a gyakorlati bölcsesség megtapasztalásáról (pannyá). Goutama felismerte, hogy életében számos dolog van, ami elégtelenséget, szenvedést okoz neki. A világot saját magában vizsgálva arra a felfedezésre jutott, hogy a hétköznapi valóság mögött, vagy mellett, van egy mélyebb igazság. Ennek átlátásával megkereste tapasztalt kellemetlenségeinek okát, és kihasználva a természet törvényének működési rendjét, felszámolta ezen okokat. Így szabadította meg magát minden szenvedésétől. Tehát mondhatjuk, hogy öngyógyító, önterapeuta volt. Ugyanakkor, ezután még több mint negyven évig tanított, hogy mások előtt is feltárja ennek az öngyógyításnak a lehetőségét. Már életében tömegek követték gyakorlati útmutatásait, és érték el ugyanazt, amit ő. Ezért mondom azt, hogy Buddha leginkább egy terapeuta volt.

Másodszor nézzük meg, milyen módon járta végig ezt a terápiás utat.

Kiinduló pontja tehát saját problémája volt, mely ugyanakkor mindannyiunk életében jelen van. Ezt hívta ő Dukkhának. Ezt általában szenvedésnek szokták fordítani, de itt tulajdonképpen a heves fizikai fájdalomtól addig a halvány érzésig terjedő spektrumról van szó, hogy "valami nem stimmel". Tehát szétnézve magában és a világban, azt látta, hogy az életben elkerülhetetlenül szembe kell néznünk sokféle kellemetlenséggel. A születés fájdalommal jár, a betegség és a halál úgyszintén. Elválasztva lenni attól, amire vágyunk, vagy találkozni azzal, amitől félünk, az mind olyan kellemetlenség, amit sokszor nem tudunk kiküszöbölni az életben.

Problémáját vizsgálva Buddha úgy járt el, mint egy orvos, amikor megállapítja a betegség jelenlétét, megvizsgálja a kiváltó okokat, feltérképezi, hogy gyógyítható-e a betegség, majd felírja a receptet, meghatározza a terápia menetét. Azt mondta, a létezés együtt jár bizonyos mértékű szenvedéssel, az életben elkerülhetetlen, hogy találkozzunk problémákkal. Ahogy magát vizsgálta, arra a felfedezésre jutott, hogy a kellemetlenségek oka a ragaszkodásunkban gyökeredzik. Ragaszkodunk tárgyainkhoz, eszméinkhez, hozzátartozóinkhoz, saját én képünkhöz, mindenhez, amit sajátunknak tekintünk, ugyanakkor nem tudjuk biztosítani, hogy ezek állandóak legyenek, vagyis, hogy ne veszítsük el őket. Ha tehát megszűntetjük ezt a ragaszkodást az "énhez" és az "enyémhez", akkor megszűnnek a kellemetlenségeink is. És itt következik a terápiás módszer, amit Buddha kidolgozott, és aminek néhány gyakorlati elemét mi is használhatjuk, használjuk.

Az erkölcsösség az alapja minden változásnak, ami a harmónia felé halad. Ezért Buddha tanított a beszéd, a magatartás, az életmód és a törekvések etikai szabályairól. Erkölcsi tanításai látszólag nagyban hasonlítanak a Biblia tíz parancsolata által előírt etikai mércéhez. Egy különbséget mégis kiemelnék. Az általunk "Ne ölj!"-nek ismert útmutatás, "Ne árts!"-ként hangzik el Goutama szájából. Ez mindamellett, hogy nagyban kiszélesíti a tiltás spektrumát - hiszen ártani nem csak öléssel lehet: árthatunk egy szúnyognak, telefonfülkének vagy akár egy kellemes beszélgetésnek is -, a Hippokratészi eskü talán legfontosabb fogadalma is egyben, így a gyógyításban részt vevő emberekre automatikusan, zen shiatsu alkalmazóira duplán vonatkozik.

Az elmélyedésről, összpontosításról szóló útmutatások alapját a valós jelenlét elsajátítását célzó gyakorlatok ismertetése képezi. Buddha saját tudata feltérképezéséhez és megtisztításához a figyelmét használta. Olyan gyakorlatokat fejlesztett ki, melyekkel figyelmét a mai legmodernebb mikroszkópoknál élesebbre tudta hangolni, ahhoz hogy felszámolhassa tudatalattijának legmélyebb szennyeződéseit is. Amellett, hogy shiatsuban az ujjunkat használjuk, valójában mi is a fókuszunkkal dolgozunk, aminek a minősége nagyban befolyásolja a kezelések sikerét. Így mindenképpen jó, ha rendelkezésünkre állnak olyan módszerek, amivel karban tudjuk tartani, sőt fejleszteni tudjuk fókuszálási képességünket.

A mély figyelem kifejlesztéséhez Buddha a légzés tudatosítását (ánápáná szati) használta. Az ő célja a valóság feltérképezése volt, így már a koncentráció erősítésére azt javasolta, hogy kitartóan valós tárgyra összpontosítsuk figyelmünket. A légzésünk életünkben mindig velünk van, abszolút valóságos (amennyiben hagyjuk természetesen áramolni), és egyértelműen jelen idejű. A légzés megfigyelése által gyakorolhatjuk a folyamatos összpontosítást.

Ráadásul, a légzés megfigyelése által információkhoz juthatunk jelen tudatállapotunkról is, hiszen egészen más légzés társul a különböző lelki állapotokhoz. A légzés egy kapu az anyagi és a tudati világunk között. Mivel ez az életfunkciónk akaratlagosan és akaratunktól függetlenül is működhet, mondhatjuk, hogy kapu a tudatunk és a tudatalattink között. Ezt használjuk shiatsu kezeléseknél partnereink légzésének megfigyelésekor is. A ritmus vagy a mélység változás egyaránt belső, mély változások hírnökei.

A légzésfigyelés gyakorlásának módszerével Buddha 2500 évvel ezelőtt odáig fejlesztette összpontosítási képességét, hogy például az anyagi világot vizsgálva saját testén belül, arra a felfedezésre jutott, hogy az anyagi világ apró, az atomoknál kisebb részecskékből áll, melyek - ahogy mondta - egy ujjcsettintésnyi idő alatt több billiószor eltűnnek és megjelennek. Tehát rájött arra, hogy gyakorlatilag a dolgok folyamatos változásban vannak, nincs állandóság a világban (anitja).

A szubatomi részecskék eme tulajdonságát már a múlt század első felében belátta a tudós társadalom. Egy amerikai fizikus, Donald Arthur Glaser, a saját maga tervezte, buborékkamrának nevezett szerkezet segítségével meg is mérte, hogy ez a villódzás valójában milyen sebességgel megy végbe. Azt mérte, hogy egy ilyen részecske egy másodperc alatt 10 a 22-ikenszer jelenik meg és tűnik el. (1960-ban kapott ezért a felfedezéséért Nobel díjat.)

Megdöbbentő a mért sebességek közötti hasonlóság, és még inkább megdöbbentő a mérési módszerek különbsége. Jó tudni, meddig fejleszthető az a tiszta figyelem, amivel harmonizálni próbáljuk partnereink energetikai rendszerét.

Az anyagi világ feltérképezése mellett a Megvilágosodott átlátta a tudat, illetve a tudatalatti folyamatok működését is. Azt találta, hogy a tudatra a testtel párhuzamosan az állandó változás jellemző. A tudat működését a következő négy fázis folyamatként írta le: Tudatunk befogad valamilyen beérkező dolgot, és egyszerűen tudomásul veszi azt (vinnyána). A második fázisban azonosítja a már észlelt információt, felcímkézi, pozitívan vagy negatívan értékeli azt (szannyá). A következő lépés valamilyen érzés megjelenése (védaná). Pozitív értékelés esetén kellemes érzés, negatív besorolás esetén kellemetlen érzés. A folyamat negyedik állomása a tudat reakciója (szankhára). Kellemes érzés megjelenése esetén tetszéssel, és újabb kellemes érzések utáni vágyakozással, kellemetlen érzés esetén pedig nemtetszéssel, és újabb kellemetlen érzésekkel szembeni félelemmel reagál a tudat.

Ez a folyamat játszódik le a tudatunkban minden egyes pillanatban, amikor érzékszerveink kapcsolatba lépnek valamivel. Észlelem, hogy valamilyen íz jelent meg a nyelvemen; felismerem, hogy az egy finom, édes íz; kellemes érzéseim támadnak, ízlik; szeretnék még inni a mézes teából. Vagy miután megjelent az íz; felismerem, hogy az egy durva, keserű íz; kellemetlen érzésem támad, nem ízlik; nem kérek többet a fehér üröm teából. És természetesen a többi érzékszervünk által létrejött kapcsolatok is ezt a mintát követik.

Így tehát a légzés mellett, a testi érzések által találtunk egy újabb kaput a test és a tudat között. Ez a folyamat még sokkal gyorsabb, mint az anyagi részecskék változása. Olyan gyors, hogy egyáltalán nem is vagyunk tudatában. Akkor vesszük csak észre, ha egy-egy reakciónk hosszú időn keresztül folyamatosan ismétlődik, és így erősen a felszínre tör. A tetszés és nemtetszés reakciója tudatunk rögzült szokása.

A testi és tudati folyamatok közötti sebességkülönbség az oka annak, hogy olykor a testi tünetek később jelennek meg, miután az azokat kiváltó pszichés zavarok már rendbe jöttek, de ha egyidejűleg is vannak jelen, a testi tünetek általában lassabban múlnak el. Ugyanez a sebességkülönbség segít minket abban, hogy a lassabb, fizikális szintről közelítve, érintéssel tartósabb eredményeket érhetünk el.

Buddha végül is azt találta, hogy a kellemetlenségek végső oka egyrészt a tudat tompultsága, dekoncentráltsága, másrészt a reakciók soha nem szűnő áradata, a vágyak és a félelmek folyamatos jelenléte. Ebből kiindulva figyelmét a légzésére összpontosítva (ánápáná szati) megszűntette dekoncentráltságát, és testi érzéseire összpontosítva egész lényében (vipasszaná bhávaná) - felismerve, hogy az érzések akár pozitív, akár negatív színezetűek, mindenképpen múlandóak - felülkerekedett vágyain és félelmein. Így elérte a szélsőségektől mentes, tökéletesen tiszta harmónia állapotát (nibbána), ahol a rárakódott szennyeződésektől megtisztított tudat feltárta valódi természetét, a határtalan szeretet és odaadás áldását (mettá).

Amennyiben arra törekszünk, hogy partnerünk energetikai rendszerét harmonizáljuk, nekünk is minél tisztább, fókuszáltabb tudattal kell rendelkeznünk, hogy valóban mélyre hassunk. Ugyanakkor előnyös, ha távol tartjuk magunktól félelmeinket (pl.: "Jaj, csak nehogy ártsak ezzel!"), és vágyainkat (pl.: "Na most egy nagyon jó kezelést akarok adni!"). Azt tanuljuk, hogy pusztán jelen vagyunk az érintésben. Ez az a tiszta tudat, amivel hatni tudunk. A Hara tudatosság pedig nem más, mint jelenlét egész lényünkkel.

A meditáció, ahogyan Buddha tanította, segíthet minket ebben. (Ezek a módszerek távol állnak azoktól, amiket a köznyelv meditációnak nevez, mint a képzelgés, mormolás, álmodozás, önhipnózis vagy a szabad asszociálás folyamatai.) Ezek a konkrét tudati gyakorlatok a tudat összpontosítását és megtisztítását célozzák. A gyakorlás kezdeti szakaszait ugyan kényelmes, ülő testhelyzetben, mozdulatlanul befelé figyelve végzik a gyakorlók, de az ülő meditáció nem cél, csak eszköz a tudat stabilitásának eléréséhez. Ha a figyelem már valamelyest megszilárdult, a meditáció alapvetően a mindennapi tevékenységek, a gyakorlati élet részévé válik. Így lesz meditáció a shiatsu kezelés is.

Fókuszált, harmóniát teremtő kezeléseket kívánok!

Legyen minden lény békés, boldog és szabad!